Az evangélium és Isten szövetségei

Most be kell-e tartani a Tíz Parancsolatot, vagy nem?

A szentírásban többször találkozunk azzal a ténnyel, hogy Isten szövetségek által kereste a kapcsolatot az emberekkel. Ez több alkalommal, különböző időpontokban történt meg, de ezekben közös vonásokat lehet találni, amelyek a következők:

A szövetséget kötő felek
Egy Istentől adott ígéret
Egy betartandó feltétel
Egy jel / jelek és/vagy pecsét, mint az „emlékezés” szimbóluma.

Az egyik példája ezeknek az a szövetség, amelyet Isten kötött Noéval, utódaival és a világgal az Özönvíz után (I.Mózes 9,9-17). Itt a struktúra a következő:

Felek: Isten és a világ
Ígéret: Nem lesz többé özönvíz, amely elpusztítja a világot
Feltétel: Ez alkalommal, nincsen feltétel
Jel: Szivárvány

Bizonyos kutatók akár hét szövetséget találtak meg a Bibliában,1 de nézzük a legfontosabbakat.

Isten Ábrahámmal is kötött szövetséget (I.Mózes 15; 17).

Felek: Isten és Ábrahám
Ígéret: Nagy nemzet származik belőle
Feltétel: Ábrahám járjon Istennel. Ábrahám hittel elfogadta Isten ígéretét
Jel és pecsét: Körülmetélkedés (Róma 4,11)

Két szövetség elfoglalja a legtöbb helyet és kapja a legnagyobb hangsúlyt a Szentírásban, mégpedig a mózesi szövetség és a Krisztus vérében létrejött újszövetség. A mózesi szövetség struktúrája, hasonlóan az előzőekhez:

Felek: Isten és Izrael népe
Ígéret: Nagy földet ad a népnek, és nemzetté teszi azt
Feltétel: Betartják a törvényt, amely Mózes által adatott
Jel: Emlékeznek a szombatnapra (II.Mózes 31, 12-17)
Pecsét: Körülmetélkedés

A mózesi szövetség lényege a tíz parancsolatban található. A „Tíz Parancsolat” kifejezés – a héberben szó szerint „a tíz ige” (‘ăszeret haddĕvárím) – csak háromszor fordul elő a Bibliában, mégpedig ezekben a versekben:
„Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség szavait, a Tíz Igét.” (II.Mózes 34,28).
„A tűz közepéből az ÚR beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. Kijelentette nektek szövetségét, amit megparancsolta, hogy tartsátok meg - a Tíz Igét - és felírta azokat két kőtáblára.” (V.Mózes 4,12-13).
„Ő pedig fölírta a táblákra az előző íráshoz hasonlóan a Tíz Igét, amelyet el is mondott nektek az ÚR a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az ÚR. Én megfordultam és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az ÚR.” (V.Mózes 10,4-5).
Ebben a három igében láthatjuk meg, hogy Isten ráírja a szövetségét - ami a Tíz Parancsolat - a kőtáblákra, és Mózes beleteszi azokat a szövetség (frigy) ládájába. A következő igék szintén megerősítik ezt a tényt:
„Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az ÚR kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet nem ittam, akkor átadta nekem az ÚR az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket elmondott nekem az ÚR a hegyen, a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. A negyven nap és negyven éjjel elteltével átadta nekem az ÚR a két kőtáblát, a szövetség tábláit.” (V.Mózes 9,9-12)
„Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt.” (V.Mózes 9,15).

Talán a Bibliában elfoglalt terjedelme miatt, sok teológiai rendszerben, sőt, ezeknek többségében is, a mózesi szövetségnek egyfajta állandóságot tulajdonítottak, gyakran az újszövetség alábecsülésével együtt. Például, a református/behelyettesítési/szövetségi teológia nem lát nagy különbséget a szövetségek között, hiszen Isten minden szövetségében egy eredeti, idő előtti (és a Bibliában nem található) kegyelem szövetségének a kibontakozását találja.2 A diszpenzácionalizmus, viszont, az újszövetséget csak a mózesi szövetség két periódusa közé beillesztett előre nem látott hiátusnak minősíti.3
A Szentírásból, pedig, azt láthatjuk, hogy a tíz parancsolat-féle szövetség kifejezetten ideiglenes szövetség volt, határozott elejével és végével.
Mózes így tanította a népet: „Az Úr, a mi Istenünk, szövetséget kötött velünk a Hóreben. Nem atyáinkkal kötötte ezt a szövetséget, hanem mivelünk, akik itt vagyunk, és élünk.” (V.Mózes 5,2-3).4 A nép, tehát, Mózes ideje előtt nem ismerte ezt a bizonyos szövetséget, ami azt jelenti, hogy a velejáró törvényt sem.
Pál apostol írja a Galata 3,19-ben: „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól.” Ebből az igéből kivehető, hogy a törvény-féle szövetségnek eleje volt (a Sinai hegynél, Mozes idejében) valamint vége is (mikor eljött az utód, aki Jézus Krisztus, lásd 16.-18. v.).
Más Bibliahelyek is mutatják, hogy a törvény véget ért, legalább, mint szövetség, amely alatt élnünk kellene, pl.: „Pedig Krisztus a törvény vége, mindenkinek a megigazulására, aki hisz.” (Róma 10,4)5. „Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (II.Kor 3,6).
A tíz parancsolat-féle szövetséget, tehát, ideiglenesnek kell tekinteni, egyrészt mert a Biblia ezt tanítja, és másrészt, mert láthatjuk, hogy ennek a szövetségnek a tartalma és formája alaposan gyökerezik abban a történelmi helyzetben, amelyben adatott.
Ha nézzük a Tíz Parancsolat második felsorolását (V.Mózes 5,6-21), látjuk, hogy az egyiptomi fogságból való szabadulásra utal az 1. és 4. parancsolat, az ígéret földjére, pedig, az 5. Ez a szövetség csak az Egyiptomból megszabadított zsidóknak adatott. Ráadásul, a 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10. is utal e világi, e korszakhoz tartozó dolgokra is, mint szülők, gyermekek, ház, feleség, tulajdon – nem lehet ez örökérvényű törvény.
Egy történelmi érdekesség, hogy e szövetségkötés formája hasonlít az ugyanabból az időszakból (kr.e. II. millennium közepe) ismert hettita vazallusszerződésekhez. Ha a hettita birodalom legyőzött egy népet, akkor szövetséget kötött velük, mint alattvalókkal, hogy bizonyos feltételek betartása mellett, nem írtja ki őket. Isten valószínűleg azért használta ezt a formát, mert így a zsidók megértették volna jobban, hogy miről van szó.6

Egy olyan időszakban, amikor Izrael szokása szerint nem engedelmeskedett Istennek, egy új szövetséget ígért nekik, amely különbözik a régitől: „Eljön az idő – így szól az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetség, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk, így szól az Úr.” (Jeremiás 31,31-32).
A mózesi szövetség földi szövetség volt, fizikális, földi feltételekkel és ígérettel, valamint az engedetlenséggel járó földi átkokkal is (lásd V.Mózes 28). Ha betartják a törvényt, Isten megáldja őket tágas országgal, földi jóléttel, bőséges terméssel, az ellenségeik fölött aratott győzelemmel, békével, hosszú élettel. Ha nem tartják be, viszont, akkor az ellenkező értelmű átkok szállnak majd rájuk, amely történelmük során be is teljesedett.
Ha ez a megígért új szövetség nem lesz olyan, mint az ó, akkor feltételezhető, hogy más ígérettel, más feltételekkel és más jelekkel lesz megkötve. A zsidó levél írója is biztat bennünket, hogy ez az új szövetség az ő idejében már létrejött: „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak… (Idézi a jeremiási próféciát)… Amikor az újról szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.” (Zsidó 8,6-7.13.). Az újszövetség struktúrája a következő:

Felek: Isten és azok, akik Jézus Krisztusban vannak, zsidók és nem-zsidók egyaránt
Ígéret: Örök élet
Feltétel: Hit
Jel: Emlékeznek az Úr halálára, az Úrvacsorában
Jel/Pecsét: Bemerítés
Pecsét: A Szentlélek

Ellentéttel a mózesi szövetséggel, az új szövetség szellemi, mennyei szövetség, örök ígéretekkel és szellemi áldásokkal: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával a Krisztusban” (Efez 1,3). A Szent Szellem a szövetség pecsétje, és a keresztyén élet minden mozzanata kell, hogy a Szent Szellem vezetésével történjen. Ha a Szentlélek vezet bennünket: 1) nem vagyunk törvény alatt (Gal 5,18) de 2) nem teljesítjük a test kívánságait sem (5,16). Ez természetesen harccal jár, nem automatikus, de a Szentlélek ebben a harcban segít nekünk (Róma 8,13-14).
Az új szövetség alatt, tehát, minden a Szent Szellem által működik, és nem a törvény tartásával. Van-e, tehát, még szerepe a törvénynek? Pál meg is mondja, hogy nem érvénytelenítjük a törvényt, hanem fenntartjuk (Róma 3,31). Két fontos szerepe van a törvénynek (legalább). Az egyik, hogy értsük meg mi a bűn Isten szemében, és hogy, bizonyára, nem felelünk meg az Ő mércéjének: „A bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által” (Róma 7,7). A másik, hogy vezessen bennünket Krisztushoz: „A törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg” (Gal 3,24).
A törvény, tehát, marad, de csak arra a célra, hogy mutassa meg, mi a bűn, és vezessen bennünket Krisztushoz, de nem úgy, mint szövetség, mialatt élnünk és cselekednünk kell: „De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve” (Gal 3,25).

Olyan megértéssel a szövetségekről, bizonyos vitatott kérdésekre új fény derül. Csak felsorolok néhányat, minden mélyebb megfejtés nélkül:

a) Mindenféle törvényeskedés, akár mózesi törvény alapú, akár más.

Mivel az új szövetség alatt a Szentlélek vezet bennünket, és Isten írta a törvényét a szívünkre, nincsen szükség olyan ceremóniákhoz, sablonos viselkedési módokhoz ragaszkodni, amelyek azoknak adattak, akikben még nem lakott a Szentlélek.

b) Szombattartás, akár hetedik, akár első napi

Mivel a mózesi szövetség már elavult, nem szükséges betartani annak jelét.

c) Összekeverni a szövetségek ígéreteit, áldásait

A jóléti teológia nagy hangsúlyt tesz az ószövetségi ígéretekre, pl. V.Mózes 28. Az ószövetségben, a gazdagság áldás. Jézus, viszont, azt mondta: „áldottak a szegények” és „jaj nektek gazdagok” (Luk. 6,20.24.). Mivel az új szövetségben fontosabbak a szellemi áldások, ez nem ellentmondásos.

d) Megszűntek a szellemi ajándékok (cesszacionalizmus)

A Krisztus vérében való új szövetség nem változott meg még egyszer mikor befejezték a Biblia írását, a Szent Szellem ugyanúgy munkálkodik most is.

e) Izrael és az egyház kapcsolata

Erre legalább három álláspont létezik, a különböző teológiai rendszerek szerint, mindegyik külön eszkatológiai elmélettel összekötve. Az új szövetség, végül is, elsősorban Izraelnek készült (Jer 31,31), de most más nemzetek is léphetnek be (lásd Róma 11,17-24).

f) Isten királysága

Az Isten királyságának dinamikus működését, a jelen és jövő aspektusait az új szövetség fényében lehet felfogni.

Dr. Adrian Bury

Lábjegyzet:

Conner, Kevin J. and Malmin, Ken, The Covenants, City Bible Publishing, 1983.

Davis, Gwyn, Iachawdwriaeth Gymaint, Gwasg Efengylaidd Cymru, 1988, 27.o.

Delashmutt, Gary and McCallum, Dennis, Covenantal vs. dispensational theology, online, http://www.xenos.org/essays/covdisp.htm

Katolikus fordítás, amely megegyezik a héberrel és a LXX-val. Az új református verzió rosszul fordítja.

Katolikus fordítás.

Lucas, E.C., Covenant, Treaty and Prophecy, online, http://www.biblicalstudies.org.uk/article_covenant_lucas.html; Va'etchanan, Covenant and Conversation, online, http://www.chiefrabbi.org/thoughts/vaetchanan5765.htm


Bibliográfia:

Martin, J. Mark, The Gospel and the Covenants, hanganyag,
http://www.exadventist.com/Home/Audio/tabid/57/Default.aspx

A samáriai asszony - prófétikus evangelizáció

Lépjünk egyet feljebb a keresztyén gyakorlatban!

Nők a Szolgálatban

Jelenlegi témánkkal kapcsolatban, sok a nézeteltérés. Néhányan azt állítják, hogy a mai kultúrában, a nő egyenlő a férfival, tehát akármilyen gyülekezeti szolgálatot vállalhat. Mások pedig, egyes Bibliaversekre utalva, ahhoz ragaszkodnak, hogy „a nő ne beszéljen a gyülekezetben” (I. Kor 14: 34) és a mosogatáson kívül, mindent betiltanak neki. Elismerve, tehát, hogy nem mindenki ért egyet következtetéseimmel, e cikkben, próbálok átfogó, biblikus képet adni a nők szolgálati lehetőségeiről.
Kezdjük az alapoknál, és nézzük meg a régi és az új szövetség közötti különbséget. Ugyanúgy, mint sok nem-bibliai vallás, az ószövetségi rendszer kultikus (vagy ceremoniális) vallásnak tekinthető. Az új szövetség, viszont, egyetemes és nem ceremoniális.
Az ÓSz-i kultuszban, csak bizonyos embereken keresztül (a papok közbenjárók voltak az ember és Isten között, és a próféták fordítva), bizonyos módon (az áldozati rendszer által), bizonyos helyen (a jeruzsálemi templomban) és bizonyos időkben (a szombaton és az ünnepeken) lehetett Istenhez közeledni.
Csak nagyon szigorú feltételek mellett lehetett valaki Jahve papja. Csak héber, Lévi törzséből Áron családjából való, 20-50 éves közötti férfi, akiknek nem volt semmi testi hibája (pl. IV. Mózes 4; 8: 24-25).
Érdekesképpen, próféták és más „karizmatikus” illetve Istentől választott és felkent vezetők más törzsből és életkorból is lehettek, és ritka esetben nőkkel is találkozunk. Debóra prófétanő és Izrael bírája volt (Bírák 4-5). Szintén prófétanők voltak Mózes és Áron testvére Mirjám (II. Mózes 15: 20), Hulda, aki Jósiás király idején tanácsot adott Júda vezetőinek (II. Kir 22: 14 ff.; II. Krón 34: 22 ff.); Ézsaiás felesége (Ézs 8: 3); és Anna, Jézus születésekor (Lukács 2: 36 ff.). Még Jézus anyja, Mária, valamint rokona, Erzsébet is, kaptak prófétai kijelentést, amelyet a Bibliában jegyeztek fel (Luk. 1: 39-55). Azt olvassuk, hogy Debóra és Hulda férjes asszonyok voltak, de fontos szolgálatuk nem férjük alárendeltségében folyt.
Mindez a ceremoniális vallás az új szövetség alatt teljesen megváltozott. Most az Isten jelenlétébe vezető út mindenki számára nyitott, ahogyan szimbolizálja a templom szétszakadt kárpitja is (Márk 15: 37-38). Szabadon lehet közeledni hozzá, minden helyen (János 4: 19-24), minden időben (Ap Csel 2: 46; Kol 2: 16-17; Róma 14: 5-6). Ráadásul, most már minden nép egyaránt megteheti ezt (Ap Csel 10: 44-46; Ef 3: 6).
(Két ceremónia még létezik az új szövetség alatt is, ami a víz keresztség és az Úrvacsora. E kettő a keresztyén közösségbe való beavatásnak és az új szövetség állandó jelének tekinthető. Ezek természetesen szellemi igazságok jelképei, és nem valamik, amik ex opera operando, ill. „automatikusan működnek,” mint ahogy a pogány vallások rítusairól állítják. Csak megjegyzem, hogy helytelennek tekintem azt, hogy bizonyos hagyományos egyházi rendszereknél, a keresztyénséget gyakorlatilag olyan kultikus vallássá változtatták át, mint amilyen az ó szövetségi rendszer volt. Ott vannak a felszentelt épületek, az ünnepek és a szentnapok, az oltárok, ill. szentasztalok, az állítólag automatikusan áldásosztó szentségek, és az elkülönült papság, ill. vezetőség.)
Az új szövetség alatt működő papság, tulajdonképpen szintén megváltozott. A lévita papság elavult, és most Jézus a mennyben lévő állandó főpapunk (Zsidó 8: 1; 9: 15), azért ő az egyetlen közbenjáró az emberek és az Isten között (I. Tim 2: 5). Mindenki, viszont, aki Jézus által közeledik Istenhez, maga is pappá lesz. Péter mondja azoknak: „akik ki vannak választva az Atya Isten előismerete szerint” (I. Péter 1: 1-2), „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe…” (I. Péter 2: 9). János írja: „aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt…” (Jel 1: 5-6). Ez azt jelenti, hogy minden hivő pap, mivel mindenki Krisztus által közeledhet Istenhez, és mások számára közbenjárhat. Közbenjárók vagyunk, mikor imádkozunk másokért Istenhez, akár hivőkért, akár hitetlenekért. Az új szövetség alatt, nincsen válaszfal a papság és a laikusság között. A nők ugyanúgy imádkozhatnak, közbenjárhatnak, mint a férfiak, mivel ők is papok (pl. Ap Csel 1: 14).
Azon kívül, hogy papok, minden hivő szintén a próféta szerepét is betöltheti, illetve közbenjárhat a másik irányban is – Isten és az emberek között (I. Kor 14: 29-31). Pál arra utal, hogy a nők imádkoznak és prófétálnak (I. Kor 11: 5). Fülöp evangélistának volt négy lánya, akik prófétáltak (Ap Csel 21: 8-9). Pünkösd napján Péter apostol Jóel próféta szavait idézte, amelyek között áll a következő: „kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok… még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban a Lelkemből, és ők is prófétálnak.” (Ap Csel 2: 17, 18).
Sem az ember etnikai hovatartozása, sem a neme, sem a kora nem akadályozza meg abban, hogy keresztyén legyen, azért abban sem, hogy pap vagy próféta legyen. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3: 26-28). Pál azt hangsúlyozza, hogy még a nők is „fiak,” mert a korabeli görög és római kultúrában, csak a fiúk örökölhettek. Krisztusban, mindnyájunk az üdvözség örökösei vagyunk.
Most a gyülekezeti vezetés kérdéséhez értünk. Mi a vezetőség szerepe, és ki lehet vezető? A másik kérdés pedig, hogy ki szolgálhat? És a kettő kérdésre ugyanazt a választ adjuk, vagy nem?
Véleményem szerint, az, hogy ki lehet vezető, és az, hogy kinek szabad szolgálni, nem ugyanaz a dolog. Egy biblikus szakasz igazán részletesen leírja, hogy milyen legyen a gyülekezeti istentisztelet - az I. Kor 11-14. Ez azt mutatja, hogy Krisztus egész testének szolgálnia kell a gyülekezetben, a Szent Szellem vezetése alatt, bár más-más embernek más-más ajándéka, elhívása, szolgálata van. Az I. Kor 14: 26-ban az áll: „Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja.” Pál nem csak a férfiaknak beszél itt, mivel a görög többes számú hímnemű adelphoi a férfiakat és a nőket is egybefoglalja. Pál ugyanezt a megszólítást többször használja a levelében, ha szól az egész gyülekezetnek. Korábban arra utalt, hogy a nők imádkozhatnak és prófétálhatnak (I. Kor 11: 5). Ha ez így van, és ha bárki olyan módon hozzájárulhat az istentisztelethez, beleértve tanítással is (didaché), akkor egy nő is teheti ezt.
Van máshol is szó arról, hogy egy nő tanít? Pál ezt mondja Timóteusnak: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről bebizonyosodtál, tudván, akiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvözségre…” (II. Tim 3: 14-15). Vessük össze ezt az 1: 5-tel, amiben ez áll: „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.” Azt tanuljuk az Ap Csel 16: l-ből, hogy Timóteus apja görög és feltehetőleg hitetlen volt. Valószínű, hogy a legelső „tanítást” az anyjától és a nagyanyjától hallotta.
Titusz 2: 3-5 ezt mondja: „ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra (vagy: jót tanítsanak); neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszták, háziasak, jók…” Pál itt azt akarja, hogy Titusz tanítsa az asszonyokat, hogy ők aztán másokat is tanítsanak.
Priszcillát (vagy Priszkát) és Akvilát 6-szor említi a Biblia (Ap Csel 18: 2, 18, 26; Róma 16: 3; I. Kor 16: 19; II. Tim 4: 19). Az Ap Csel 18: 26-ban azt látjuk, hogy hallották Apollós szolgálatát, és utána hazavitték, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját, más szóval, tanították őt. Később, gyülekezetük volt Rómában a házuknál (Róma 16: 3-5). Érdekesképpen, ötször szerepel listában a nevük, és ezek közül, négyszer a Priszcilla áll az első helyen (valamilyen okból, a magyar fordítás felcseréli a sorrendet az Ap Csel 18: 26-ban). Az akkori kulturális körülmények között, ez nem jelez tiszteletet a gyenge nem irányt, hanem azt jelenti, hogy a nő volt a jelentősebb személy. Mintha Pál nem mondaná azt, hogy: „Köszöntöm Akvilát és a kedves feleségét,” hanem, „Priszcillát és az aranyos férjét.” Lukács különösen figyel a nevek sorrendjére. Pl. használja a „Barnabás és Saul” sorrendet a történetük elejétől (pl. Ap Csel 13: 2), mivel eredetileg Barnabás hozta Sault Antiókhiába, és bátorította őt (11: 25-26). Miután Pál vaksággal sújtotta Elimást Ciprus szigetén (13: 6-12), ő lett a szóvivő, és „Pál és Barnabás” áll (néhány kivétellel, ahol Barnabás újra jelentősebb szerepet játszik ideiglenesen). A másik kérdés az, hogy miért említik Priszcillát egyáltalán, ha nem volt fontos szerepe neki? Tudjuk, hogy néhány apostolnak volt felesége, aki vele utazott (I. Kor 9: 5), de név szerint soha nem említik őket.
Ha nézzük a Pál leveleiben szereplő köszöntéseket, láthatjuk, hogy az üdvözölt személyek közül, meglehetősen sok a nő. Priszcilla mellett, különösen érdekes számunkra Fébé, a kenkhreai gyülekezet diakónusa (Róma 16: 1 – a görögben szerepel a diakónus szó hímnemű formája, valószínűleg arra utalva, hogy betöltötte a hölgy ezt a pozíciót a gyülekezetben, nem csak „szolgája” volt), és Nimfa (Kol 4: 15), akinek házánál gyülekezet volt, ráadásul ő az egyetlen laodiceai vezető, aki itt említésre kerül. Khloé is, akinek embereire úgy utalnak, mint akik csoportként vagy gyülekezetként tartoznak hozzá (I. Kor. 1: 11). Pál dicséri Sztefanász vagy Sztefena házanépét is, mely személy neve egy női név, az István (Sztefanosz) női megfelelője. (I. Kor. 16: 15-16). A filippi levél 1: 1-4-ben, Evódiáról és Szüntükhéről olvasunk: „akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is.” Ez bizonyára egy olyan szolgálatra utal, amely nyilvános vitával, tanítással vagy igehirdetéssel járt.
János apostol is, második levelét: „a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek” (1. v.) címezi, és köszöntést küld: „a te kiválasztott nőtestvéred gyermekeitől” (13. v.). Elképzelhető, hogy ezek olyan hölgyek voltak, akik vezetői szerepet játszottak az első századi egyházban.
Róma 16: 7 ezt mondja: „Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akik kiválóak az apostolok között, akik előttem is Krisztusban voltak.” Úgy látszik, itt van egy női apostol. Különféle módon próbálták kikerülni ezt a következtetést, de főleg abból a feltevésből kiindulva, hogy egy nő nem lehet apostol. Néhány Bibliafordításban szerepel Juniász, a név férfi formája (a görög szövegben áll a név tárgyesete, ami mindkét nemre azonos lenne - Iounian). A probléma ezzel az, hogy a női Junia név jól ismert a görög és latin forrásokból, de a férfi Juniász nem található sehol. A másik kifogás az, hogy a görögöt így is lehetne fordítani: „akiket az apostolok jól ismernek,” szóval, ők maguk nem apostolok. Nem teljesen világos az eset, de meg kell mondani, hogy ezek az alternatív magyarázatok csak meglehetősen későn jelentek meg az egyháztörténelemben (kb. XIII. századtól). Néhány egyházatya, pl. Origenész, Jeromos és Aranyszájú Szent János azt fogadta el, hogy Junia nő volt, és mindezeken felül, apostol is. Talán Andronikosz és Junia férj és feleség apostoli csapat volt? Tiszta spekuláció, de tetszik az ötlet.
Mindezt az újszövetségi gyakorlatot figyelembe véve, foglalkozni kell a nehéz szakaszokkal is, amelyek látszólagos ellentmondást mutatnak. I. Kor 14: 33-35-ben ez áll: „Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik, az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.” Csak önmagába véve, a szakasz világosnak látszik. A törvény, amire utal Pál, valószínűleg I. Mózes 3: 16. Ha figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet, viszont, ha Pál valójában azt mondja, hogy a nő egyáltalán ne használja a hangszalagjait a gyülekezeti összejövetelen, akkor ellentmond annak, amit három résszel előbb mondott, hogy a nő imádkozik és prófétál (11: 5), valamint mindannak is, amit eddig a test szolgálatáról mondott. Ez nem valószínű. Ha a görög laleo szót nem úgy fordítjuk, hogy „beszélni,” hanem úgy, hogy „beszélgetni” (ami lehetséges), akkor világosabbá válik a helyzet. A szó jelentése nem prédikál, prófétál, imádkozik, evangelizál, hanem egyszerűen beszél, beszélget, fecseg.
Annak idején, a férfiak és a nők külön ültek a korinthusi gyülekezet nyilvános összejövetelén. Csak akkor engedték meg a hatóságok a nyilvános helyen történő összejövetelt, ha nyitott volt kívülállók számára (lásd I. Kor 14: 23), és még a városi hatóságoktól jövő felügyelők számára is (ők voltak az „angyalok” – 11: 10). Pál azért ügyel arra, hogy semmi megbotránkoztató ne történjen – így tanít a nyilvános istentisztelet illő rendjéről. Pál nem azt mondja a nőknek, hogy ne vegyenek részt az összejövetelen, és ne járuljanak hozzá, mivel ezzel ellentmondana korábbi utasításainak. Egyszerűen azt mondja nekik, hogy ne csevegjenek maguk közt az istentisztelet alatt, hanem csöndben maradjanak, és figyeljenek oda. És ha az egyik valamit nem ért, ne kiabáljon a másik helyen ülő férjének, hanem várjon, és kérdezze meg otthon.
I. Tim 2: 11-15 mondja: „Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin hatalmaskodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. Mégis megmentetik a gyermekszülés által, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.” Többféleképpen magyarázták ezt a szakaszt:
1. A nő gyermekeket és más nőket taníthat, de nem férfiakat, mivel ez megegyezne a II. Timóteusban és Tituszban található felvetéssel. Probléma van ezzel az állásponttal, mivel nem ezt mondja a szakasz. A mondat két része külön áll egymástól. A görög szórend a következő: tanítani pedig nőnek nem engedem, sem hatalmaskodni férfin. A „tanítani” igének lenne tárgyesete, de a „hatalmaskodni” ige után következne a birtokos eset. Itt a „férfi” birtokos esetben áll, azért nem a „tanítani” szó tárgya. Pál annyit mond, hogy nem engedi meg a nőnek, hogy tanítson. Ez, viszont, ellentétben áll azzal, hogy a nő bizony taníthatja a gyermekeket és a másik nőt. Pál szintén tudta, hogy Priszcilla mindenképpen hozzájárult Apollós tanításához, és nem tiltakozott ez ellen.
2. A nő otthon, vagy más külön helyen taníthat, de nem a gyülekezeti alkalmon. Ez összhangban van azzal, hogy Timóteust tanították a nagymamája és az anyja, Apollóst Priszcilla tanította, fiatal nőket pedig idősebb nők taníthatnak. A probléma vele az, hogy az I. Tim 2 szövegkörnyezete nem igazán korlátozza Pál utasításait a gyülekezeti összejövetelre. Néhány benne található dolog történhet az alkalmon, de inkább az általános életvitelről van szó. Pl. milyen jó cselekedeteket tehetnek a nők a gyülekezeti alkalom alatt (9.-10. v.)?
Egy másik probléma a két fenti szemponttal az, hogy mivel indokolja meg Pál a tiltást? Évát tévesztette meg a kígyó, nem Ádámot. Azért, ha a nők könnyebben tévednek, nem jó, ha tanítanak. De miért jobb, ha vállaljuk a kockázatot, hogy a nők hamis dolgokat tanítsanak gyermekeknek és más nőknek, vagy még férfiaknak is egymás között, de nem a gyülekezeti alkalmon? Végül is, könnyebb dolog „megítélni” a tanítást, ha a nyilvános összejövetelen hangzik el (I. Thessz 5: 21).
3. Pál utasítása teljesen és egyetemesen betiltja azt, hogy a nő akárkit tanítson, meg azt is, hogy egyáltalán megszólaljon a gyülekezetben. (Az Angliából elindult Plymouth-i Testvérek mozgalmának álláspontja. Ez ahhoz az érdekes helyzethez vezetett, hogy jóllehet egy női misszionárius gyülekezeteket plántált a külföldi „missziói mezőn,” nem volt szabad neki beszámolni róla az otthoni alkalmon, mert „a nő ne beszéljen a gyülekezetben.”) Világos, hogy ez ellenkezik azzal, hogy a nő imádkozik és prófétál, és azokkal az esetekkel, ahol a nő tanítja a gyermeket, a nőt, és egymás közt a férfit.
4. Ezt a lehetőséget nem találtam meg a kommentárokban. Talán így lehetne magyarázni Pál gondolatát: „Egy nő maradjon csendben és tanuljon alávetettségben. Egy nőnek nem engedem meg, hogy ő határozza meg a gyülekezet tanítását, meg azt sem, hogy leuralja a férfiakat. Végül is, Évát csapta be a kígyó, nem Ádámot. A nők könnyebben tévednek el, azért, ne ők adják az egész gyülekezetnek az iránymutatást vagy a látást.” Nem tudom, van-e biblikus probléma ezzel. Megegyezik a teremtés sorrendjével, és összhangban van azzal is, hogy a férj a feleségnek a feje (Efezus 5: 22-28; Kol 3: 18-19). Viszont, ez nem azt jelenti, hogy a nő ne adja tovább azt, amit tanult, meg azt sem, hogy ne vegyen részt sok más szolgálatban. Ez megegyezik azokkal a gyakorlatokkal, amelyekkel találkoztunk. Viszont, ehhez valószínűleg hozzátartozik, hogy egy nő ne legyen rendszeres bibliatanító, de ez sem biztos, ha vezetői csapat keretében szolgál.
5. Mivel Pál azt mondja, hogy „Nem engedem meg, hogy egy nő tanítson,” de nem azt, hogy Isten betiltja, a szavai csak a kulturális helyzetre vonatkoznak, és nem jelentenek univerzális tilalmat. Pál utasítást ad Timóteusnak arról, hogy hogyan végezze el a szolgálatát Efezusban (I. Tim 1: 3). Az efezusi pogány vallásban, főleg istennőket imádtak. Emlékezzünk az Artemisz-templomokkal kapcsolatos incidensre az Ap Csel 19: 23-41-ben. Emiatt, Efezusban sok domináns nő tanította a hamis vallást. Annak céljából, hogy elkerülje a félreértést, Pál nem engedi meg, hogy nők vállaljanak tanítói szerepet az efezusi kulturális körülmények között. Jóllehet, Pál nem mondja kifejezetten, hogy az utasítása általános (mint pl. I. Kor 14: 33-ban), de probléma lehet, hogy a „minden helyen” kifejezést használja a 8. versben.
Egy másik kényes kérdés a 12. versben található „hatalmaskodni” szó. A görög szó sajnos hapax legomenon (csak egyszer szerepel a görög Újszövetségben), azért más igékkel nem lehet összevetni. A szó azt jelentheti, hogy egy nő ne gyakoroljon hatalmat egy férfin, olyan értelemben, hogy ne legyen presbiter, vagy egyszerűen azt, hogy ne uralja le, ne legyen domináns. A probléma az elsővel az, hogy tulajdonképpen, nincsen olyan vers a Bibliában, ami arra utalna, hogy a presbiterek „hatalmat gyakorolnak” a gyülekezeten egyáltalán. Jézus a követőinek adott hatalmat a betegségek és a démonok felett (Máté 10: 1), meg arra is, hogy megbocsássák a bűnöket (az által, hogy hirdessék az evangéliumot – János 20: 21-22). De azt is mondta: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok…” (Márk 10: 42-43). A zsidó levél írója nem hivatkozik a hatalomra, hanem buzdítja a gyülekezetet: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre…” (Zsidó 13: 17). Pál mondja a korinthusiaknak, hogy az Úr hatalmat adott neki „építésre, és nem rombolásra.” (II. Kor 10: 8; 13: 10.)
Tulajdonképpen, néhány e szakasz szövegkörnyezetében található célzás arra a következtetésre vezethet minket, hogy Pál kifejezetten a pogány istenimádatból származó tanítások kérdésével foglalkozik, amelyeket próbáltak bevezetni a gyülekezetbe. „Maradj Efezusban, és parancsold némelyeknek (nem csak a férfiaknak!), hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal.” (I. Tim. 1: 3-4). Artemisz (vagy Diána) hívei azt állítottak, hogy az Amazonoktól származtak, és ezt nemzetségtáblázatokkal is alátámasztották. „Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel.” (2: 9-10). Artemisz kultuszához hozzátartoztak a „méhek” nevezetű templomi prostituáltak, akik úgy öltözködtek, mint az idézett igében. „A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék.” (2: 12). A görög „güné” szót lehet nőnek, asszonynak vagy feleségnek fordítani. Tekintettel arra, hogy milyen viselkedést tiltott Pál, ezek a nők keresztyén férfiak még megtéretlen feleségei lehettek, akik még mindig Artemisz tisztelői voltak (azért az istenfélelmet valló asszonyokra utal), és hamis tanításokat hoztak be a gyülekezetbe. A fent említett „uralkodni” szó csak egyszer fordul elő a Bibliában, de később alexandriai Kelemen és Aranyszájú Szent János írásaiban a szexuális kicsapongásra vagy csábításra utalnak ezzel a szóval. Ez szintén szerepelt Artemisz imádatában. „Mert Ádám teremtetett elsőször, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.” (2: 13-14). A pogány gondolkodásból származó gnosztikus mítoszok mind azt tanították, hogy Éva elsőször teremtetett, és „titkos ismerethez” jutott azáltal, hogy evett a tiltott gyümölcsből. „Mégis megtarttatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.” (2: 15). Az Artemisz név „biztonságot” jelent efezusi nyelven. Termékenység istennő volt, aki állítólag biztonságban tartotta híveit a fogantatás és a gyermekszülés folyamatában. Pál itt azt mondja, hogy az asszony biztonságban van azáltal, hogy hűséges marad az Úrhoz, és egyáltalán nincsen szüksége Artemiszre.
Ha érvényes mindez, akkor Pál egyszerűen a kulturális, történelmi helyzetből fakadó problémával foglalkozik, és nem szab ki egyetemes tiltást a női tanítókra.
Ha összevetjük mind ezeket a megvizsgált igerészeket, úgy tűnik, hogy Pál azt akarja megakadályozni, hogy a zajos, fegyelmezetlen nők ne zavarják a gyülekezeti alkalmakat, és el akarja hallgattatni azokat, akik hamis doktrínákat terjesztenek. Nem tiltakozik az ellen, viszont, hogy olyan istenfélő asszonyok vegyenek részt az alkalmakon és a szolgálatban, akik előremozdítják Isten királyságának ügyét.
Elérkeztünk a szolgálati pozíciók kérdéséhez. Meg kell különböztetnünk a gyülekezeti presbiterséget az Efezus 4: 11-ben található „ötös” szolgálattól. Ezek nem föltétlenül ugyanazok a személyek, bár természetesen egy presbiternek is lehetne „ötös” szolgálat jellegű elhívása is. Nem olvassuk azt, hogy Pál apostol egy helyi gyülekezetben presbiter lett volna. Sorolják őt az Antiókhiában levő „próféták és tanítók” közé (Ap Csel 13: 1), de nem nevezik presbitereknek. Miután elindult missziói útjaira, soha nem volt egy bizonyos gyülekezet presbitere. Péter és János, viszont, presbiternek hívják magukat (I. Péter 5: 1; II. János 1).
Ha Pál Timóteusnak adott utasításait nézzük arról, hogy kit válasszon vénnek, úgy látszik, kizárja a nőket az a feltétel, hogy „egyfeleségű férfi” (I. Tim 3: 2)1. A diakónusok körében lehetnek nők (I. Tim 3: 11 – a magyar fordításban van „feleségük is,” de a görögben csak ez áll: „nők, hasonlóképpen…”). Láttuk már, hogy diakónusnő volt Fébé (Róma 16: 1). Általában, a presbiterek gondoskodnak a gyülekezet szellemi szükségleteiről, a diakónusok pedig a gyakorlati dolgokkal foglalkoznak (Ap Csel 6: 1-6 alapján, arra nézve is, hogy a presbiter „tanításra alkalmas” (I. Tim 3: 2), de ez a feltétel nem szerepel a diakónusok listáján.) Másrészt, I. Tim 5: 17-ben ez áll: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik igében és tanításban fáradoznak.” Ez alapján a logikus következtetés az lenne, hogy olyan presbiterek is vannak, akik nem prédikálnak vagy tanítanak, hanem valami más szerepük van. Talán adminisztráció? (I. Kor 12: 28).
Úgy tűnik, a következtetés indokolt, a nő ne legyen presbiter, de felmerül a kérdés, tulajdonképpen mi a presbiter funkciója? Két szót használ a Biblia az olyan személyre, aminek a jelentése: „idősebb,” illetve, „felügyelő.” Azt hiszem, hogy még mindig probléma, hogy a „papság-laikusság” mentalitás erős az egyház sok részében. Több neve van ennek a jelenségnek – papság-laikusság, pásztor-nyáj, de a „szolgáló csoport-gyülekezet” felosztás is torz lehet. Sokak számára világossá vált, hogy az egyszemélyes pásztor fogalma, miszerint egy ember csinál mindent a gyülekezetben, teljesen Biblia ellenes, viszont, ha őt egy olyan presbiteri csapattal helyettesítjük, akik szintén mindent csinálnak, nem oldja meg a problémát. Meg vagyok győződve arról, hogy a presbiteri csapat fogalma, miszerint ők „végzik a szolgálatot” és a többiek csak melegítik a székeket, semmiképpen nem egyezik meg az I. Kor 11-14-ben található képpel. Ha a vének felügyelők, akkor felügyeljenek, ne maguk végezzenek mindent. Az egész gyülekezet szolgáljon a Szent Szellem vezetése alatt, és a vezetők tartsák szemmel a dolgokat, arra ügyelve, hogy minden jó rend szerint történjen.
Kell, hogy egy presbiter „tudjon tanítani,” de ez nem azt jelenti, hogy csak őneki szabad tanítani. Végül is, hogyan lehetne egy olyan új presbitert felavatni, akiről tudják, hogy tud tanítani, ha csak akkor szabad tanítania, ha már felavatták presbiternek?
Vessük össze mindezt az „ötös” szolgálat céljával: „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…” (Ef 4. 11-12). Ezek az emberek el vannak hívva, hogy tanítsák és készítsék Krisztus egész testét a szolgálatra, de nem arra, hogy ők maguk végezzék az összes szolgálatot. A zsidó levélben ez áll: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire…” (Zsidó 5: 11-12). A szolgálat nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy folyamatosan reprodukálja önmagát. Ráadásul, a fenti versek nem korlátozzák ezt a folyamatot csak egy nemre.
Az „ötös” szolgálattal kapcsolatosan, nem találok okot arra, hogy egy nő ne legyen próféta (az ó szövetség alatt lehetett, és az újszövetségben nincsen tiltás), evangélista (aki általában nem rendszeres bibliatanító – korunkban a felkent női evangélisták sok példája található, pl. Kathryn Kuhlman. Bibliai példa, többek között a samáriai asszony, aki városában terjesztette a Jézusról szóló üzenetet, amelyet jónak látott az Úr – János 4: 39-42), vagy pásztor (nem abban a tradicionális értelemben, hogy a gyülekezet fővezetője, ami egyébként is Biblián kívüli fogalom, hanem egy olyan valaki, aki gondozza a „nyájat,” tehát főként lelkigondozással foglalkozik. A nők valószínűleg jobban tudnak más nőknek tanácsot adni, mint a férfiak.) Junia a női apostol példája, de talán jobb, ha egy apostoli csapat tagjaként munkálkodik egy nő. Mostanában voltak női gyülekezetplántálók is, de inkább „misszionáriusoknak” nevezzük őket. Talán probléma van azzal, hogy egy nő rendszeres tanító legyen, de még az sem biztos, ha az I. Timóteusban található szakasz csak a történelmi helyzettel foglalkozik.
Azért, összefoglalva elmondom, hogy mi a (legalábbis jelenlegi) álláspontom. Egy gyülekezetet ne vezessen egy „pásztor,” hanem egy presbiteri csapat. Amint a nőnek a feje a férfi, ugyanúgy a gyülekezet vénei férfiak legyenek. Viszont, a vének ne végezzék el a gyülekezet összes feladatát. Mint nagyobb érettséggel és tapasztalattal bíró keresztyének, a presbiterek felügyeljék és koordinálják a szolgálat munkáját. A nők ne uralják le a gyülekezet vezetőségét, és ne határozzák meg a gyülekezet irányvonalát, látását. Az „ötös” szolgálatra nézve, ami vagy a helyi gyülekezetben vagy gyülekezetek között működhet, talán nem szerencsés ha a nő rendszeres tanító, de szabad neki tovább adnia azt, amit tanult. Szintén lehet egy apostoli csapat tagja is, lehet evangélista, próféta, vagy pásztor, de egy nagyobb helyi gyülekezet keretein belül, egy nő akár házi csoport vezető is lehet.

Lábjegyzet

1. Az egyfeleségű férfival kapcsolatban, több magyarázata van az igének, pl. az egyházon kívül ne legyen felesége; csak egy felesége legyen, nem több; ne legyen egyedülálló; ne legyen elvált ember; ha meghal a felesége, ne házasodjon újra…, de ez talán egy következő tanulmányunk témája lesz.

Források

Fusselman, Douglas D., The Husband of One Wife, Online
http://members.aol.com/SemperRef/husband.html

Guthrie, Donald, New Testament Theology, IVP, 1985.

Guthrie, Donald and Motyer, J. A, Ed., The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970.

Ladd, George E., A Theology of the New Testament, Lutterworth Press, 1991.

McDonnell, Dianne D., Junia, a Woman Apostle, Online
http://www.churchofgoddfw.com/monthly/junia.shtml

McDonnell, Dianne D., Paul and women, Online
http://www.churchofgoddfw.com/women/paul&women.shtml

Riss, Kathryn J., Womens’s Ministries in the Early Church, Online
http://www.godswordtowomen.org/katheryn.htm

Ryrie, Charles C., Teológiai Alapismeretek, Budapest, 1996.

Wallace, Daniel B., Junia Among the Apostles: The Double Identification Problem in Romans 16: 7, On line
http://www.bible.org/page.asp?page_id=1163

The NIV Study Bible, Hodder and Stoughton, 1998.

Isten csodálatos beavatkozása az életembe

Isten többször emlékeztetett arra mostanában, hogy hányszor avatkozott be az életembe és megoldott egy olyan lehetetlen szituációt, aminek el sem tudtam volna képzelni a megoldását. Következzen egy pár emlékezetes eset:

1981. Éltem és dolgoztam Magyarországon először 1980 őszétől 1981 végéig. 1980-ban nyáron éppen annyi pénzem volt, hogy vegyek repülőjegyet és hazautazzam meglátogatni a mennyasszonyomat. Néhány magyar kollégám is készült Angliába, hogy részt vegyenek egy konferencián, és megbeszéltük, hogy ők visszahoznak majd kocsival. Mint kiderült, viszont, mégsem volt hely számomra a kocsiban, és ott maradtam. Imádkoztunk a dologról, és mint kiderült, az egyik misszionárius annál a társaságnál, ahol mennyasszonyom dolgozott, készült hazaköltözni Bécsből. Mivel a testvére odament teherautóval hazahozni a cuccait, elvittek engem is Bécsbe, és onnan olcsón tudtam visszatérni Budapestre vonattal.

1982-83. Miután hazaköltöztem Magyarországról, és megnősültem, nem találtam munkát, viszont járt nekem egy évig munkanélküli segély a két évvel azelőtti munkaviszonyom alapján. Néhány interjúra mentem el, de nem sikerült semmi. Egyszer meghívtak interjúra az észak wales-i bangori egyetemre, de nem volt sok reményem. Az interjú végén ajánlottak munkát nekem, de csak egy évre. Így költöztünk wales-be, és januárban kezdtem dolgozni, ahogy december végén járt le a munkanélküli. Évről évre meghosszabbították a szerződést, és végül is 7 és fél évre dolgoztam ott, amíg el nem mentem a bibliaiskolába.

1980-as évek. Adósságunk nőtt néhány éven keresztül, és egyszer csak elmentünk egy keresztyén üzletemberek által rendezett vacsorára, ahol imát ajánlottak az anyagi gondokért. Mi is kértünk, és kifejezetten említettük a ₤350-s összeget. Másnap munkahelyemen voltam, és telefonált a feleségem, hogy kapott váratlan visszafizetést egy biztosítótól és barátok is adtak pénzt. A két összeg együtt pont annyi volt, amennyit kértünk.

1980-as évek. Ez egyik nap motorral mentem a munkába, nagyon keskeny úton a wales-i hegyekben. Ahogy behajtottam a kanyarba, láttam, hogy szembejön egy mikrobusz, amely az egész út szélességét foglalta el. Nagyon szűk füves rész volt az út szélén, mellette árok. Jézushoz kiáltottam, és céloztam a füvet. Nem mentem be az árokba, se nem mentem a busznak, és abban a pillanatban csodának fogtam fel, bár minden nagyon gyorsan történt. Néhány évvel később házi csoport alkalmából új megtérőnek meséltem a dologról, és kiderült, hogy ő volt mikrobusz sofőrje!

1989. Mivel az Úr több módon késztetett bennünket, hogy költözzünk vissza Magyarországra, készültünk bibliaiskolába, hogy megkapjuk a megfelelő kiképzést. Az iskola kelet Angliába helyezkedik el, kb. 550 km az észak wales-i otthonunktól. A munkaszerződésem június végén járt le, és nem fogadtam el a meghosszabbítását, hanem úgy döntöttem, hogy szeptemberben kezdem el az iskolát. Próbáltuk eladni a házunkat, de nem találtunk vevőt. Adósságunk növekedett is, mivel csak alkalmi munkát találtam. Találtunk házat Retfordban, amelyet bérelni akartunk, de visszamondtuk, mivel úgy nézett ki, hogy nem tudunk költözni. Az utolsó csütörtöki házi csoportunkon mielőtt elkezdődött volna következő héten az iskola, több dolog történt egyszerre. Egy barátunk egyik barátja felhívott, aki azonnali hatállyal bérelni akarta a házunkat. Mire letettük a kagylót, a feleségem egyik munkatársának az édesapja felhívott, és azt ajánlotta, hogy kifizeti nekem az első szemeszter tandíját, és mikor felhívtuk az retfordi házigazdát, kiderült hogy a ház még nincs kiadva. Tehát, néhány nap alatt összepakoltunk és elköltöztünk, és mégis elkezdtem a főiskolát.

1992. Azt is meg kell említenem, hogy próbák is voltak az életemben. Janet feleségem meghalt autóbalesetben, mikor másodéves voltam a bibliaiskolán. Mikor végeztem a főiskolát, azt ajánlották, és úgy is döntöttem, hogy nem megyek azonnal Magyarországra, hanem visszamegyek Wales-be egy kicsit talpra állni. Sikerült házat bérelni Amlwch-ban, ahol segíteni tudtam volna a bangori pünkösdi gyülekezet egyik kiplántált szórványával (ez volt a gyülekezetünk mióta Wales-be költöztünk). Elkezdtem munkahelyet keresni. Mindenre jelentkeztem, ami eszembe jutott, de az nem volt sok. Eddigre megint fogytak a forrásaim. Az egyik nap Bangorba mentem, ahol összefutottam egy régi munkatárssal az egyetemi évekből. Kávéztunk egyet, és alkalmi munkát ajánlott nekem az ő új munkahelyén, amely bio-anyag kutatóintézet volt. Ebből lett rendes munkahely, és ott dolgoztam addig, amíg el nem indultam Magyarországra.

1994. Készültem Magyarországra költözni, mert erre Isten újra késztetett, de mivel alacsony volt a fizetésem, megint növekedett az adósság. Az egyik vasárnap kértem imát a gyülekezetben, és megemlítettem, hogy nagyjából ₤4.000-ra lenne szükségem, hogy kifizessem az adósságot, és finaszírozzam a költözést. Másnap, bejött hozzám az intézet igazgatója és elmondta, hogy a közvetlen főnököm lemondott, és nekem ajánlotta az ő állását azzal a kikötéssel, hogy maradjak a projekt végéig. Ez kb. 18 hónap lett volna, mire mostoha fiam már annyi idős lett volna is, hogy egyedül tudjon boldogulni. Az előléptetés éves ₤4.000-s fizetésemeléssel járt.

1995. Végül is repülőre ültem, és eljöttem Magyarországra 1995. októberében. Próbáltam rájönni, hogy Isten mit akar tőlem, de nehéz volt előrejutni. Kevés esélyem volt arra, hogy találjak munkát, és tartózkodási engedélyt kapjak. Akkor összefutottam valakivel Veszprémben, akivel együtt jártunk imacsoportba a 80-s évek elején, mikor először laktam itt. Most könyvelőként dolgozott, és azt javasolta, hogy alapítsak saját társaságom (BT.), ami alapján tudnék legálisan dolgozni és engedélyekhez jutni. Hosszú volt az intézkedési folyamat, de lépésről lépésre haladtam, és minden összejött. Még mindig dolgozom itt ez alapján.

1990-s évek. Az egyik hazalátogatásom alkalmából Angliában voltam, és vonattal utaztam Bangorból Londonba, hogy Heathrow repülőtéren szálljak fel a repülőre és induljak Magyarországra. A legelső vonatra szálltam fel, és azt számoltam ki, hogy kb. egy órával az indulás előtt érkezem a reptérre. A Bangorból induló vonat késett, viszont, és lekéstem az átszállást Crew-ben. A következő vonatra szálltam fel, ami azt jelentette volna, hogy kb. 5 perccel a gép indulása után érkezem meg a repülőtérre. Nagyon imádkoztam, és azt gondoltam felváltva, hogy ott maradok Londonban, vagy Isten csodát tesz és visszatartja a gépet. Mikor megállt a vonat Watford állomáson, kinéztem az ablakon, és táblát láttam ezzel a felirattal: „Busz csatlakozás Heathrow repülőtérre.” Felkaptam a bőröndöt, kiugortam a vonatból, és tíz perccel később felszálltam a buszra (csak óránként közlekedett, tehát, az is katasztrófa lehetett volna!). Így jutottam el a repülőtérig, háromnegyedórával az indulás előtt, olyan útvonalon, amelyet nem ismertem azelőtt.

2003. Eddigre szükségem volt autó cserére, de nem volt annyi pénzem. Imádkoztam róla, és Isten késztetett valakit, hogy adjon nekem készpénz adományt (nem emlékszem rá, hogy ki volt), és egy régi bibliaiskolai ismerősöm Angliából felhívott, és ajánlott nekem egy nagyon jól fizetett tolmács munkát Budapesten egy hétre. A kettő összeg együtt elég volt, hogy kicseréljem a kocsit.

2005. Még egyszer nem volt pénzem, nem volt munkám, mert a korábbi forrásaim „kiszáradtak”, és számlákat kellett fizetni. Isten megmondta nekem, hogy mondjam el a gyülekezetben minden olyan korábbi esetet az életemben, mikor Ő gondoskodott rólam (azaz, a fenti dolgokat), és dicsérjem Őt minden körülmények között. Aztán felhívott egy orvosnő ismerősöm, aki egy másik gyülekezethez tartozott. Azt javasolta, hogy hívjak fel egy nyelviskolát, egy másik városban, mert az egyik anyanyelvű angol tanár éppen elkötözött. Örültek nekem, és mindenféle munkát adnak nekem azóta – tanítást, fordítást, lektorálást, tolmácsolást. Még mindig dolgozom nekik.

2009. Még egyszer hasonló szituációba kerülök, viszont – kevés a munkám.

A fentiek közül, sok eset szól az anyagi problémák megoldásáról. Természetesen sok más dolog is történet, mint pl. láttam az embereket megtérni, betegségből meggyógyulni, betöltekezni Szent Szellemmel, az pedig más történet. Azt is meg kell mondani, hogy mi is adtunk pénz másoknak mikor volt, mikor Isten így szólt, és mikor láttuk annak szükségét. De erről nem szeretnék dicsekedni.
Ami a pénzügyi dolgokat illeti, úgy tűnik nekem, hogy Isten mindig „lehetőségről” gondoskodott. Néha pénzt adtak nekem, máskor pedig munkát kaptam, hogy én magam keressem. Így is vagy úgy is, Isten valahogyan mindig ott volt!