Lee Grady Charisma Magazine korábbi szerkesztője 15 pontot fogalmazott meg a „Karizmatikus Reformációért”. Nézd meg, egyetértesz-e vele.
A KARIZMATIKUS REFORMÁCIÓNAK (MÁR RÉG) ITT AZ IDEJE
-írta J. Lee Grady.
2011. október 26.
A Reformáció Napja tiszteletére, felszegezek néhány panaszt a wittenbergi ajtóra.
Az Occupy Wall Street előtt sok évvel is, a történelem legfontosabb tiltakozását rendezte Luther Márton. Megzavarta, hogy a római katolikus hivatalnokok megígérték a bűnbocsánatot vagy a tisztítótűzből való idő előtti menekülést a pénz ellenében. Luther, tehát, 1517. október 31.-én a panaszok hosszú listáját szegezte fel a templomajtóra, a németországi Wittenbergben.
Luther híres 95 tételét latinból németre fordították és szétterjesztették. Mint a Jeremiás középkori változata, Luther olyan kérdéseket tett fel, amelyeket addig soha senki nem tett fel, és a feltehetően tévedhetetlen pápának kihívást intézett. E bátor szerzetes által a Szentlélek kirobbantotta a protestáns reformációt és a korrupt, vallásos, diszfunkcionális, politizáló, szellemileg hallott egyház számára helyreállította a kegyelem doktrínáját.
Nem vagyok én Luther-kaliberű ember, de egyre jobban felismerem, hogy a mai úgy-nevezett „Szentlélekkel tele” egyház ugyanazokkal a dolgokkal küszködik, mint a Katolikus Egyház az 1500-as években. Nincsenek nálunk „búcsúcédulák” – de vannak teletonok. Nincsenek pápák – de vannak szuper-apostolok. Nem támogatjuk az érinthetetlen papságot – de a híres evangélistákat dobjuk meg pénzzel, hogy magán repülőgépflottájuk legyen.
A Reformáció Napja tiszteletére, saját listámat figyelmetekre bocsátom, amely a mi mozgalmunkban szükséges reformokat tartalmaz. Mivel ezeket nem tudom Wittenberg templomajtajára felszegezni, inkább az interneten közlöm. Nyugodtan szegezzétek fel mindenhol! [én, tehát, azáltal megteszem - fordító megjegyzése]
1. Reformáljuk meg a teológiánkat. A Szent Szellem a Szentháromság harmadik személye. Ő Isten, és Ő szent. Ő egy Ő egy nem egy „az.” Ő nem valami massza, vagy erő, vagy természeti hatás. Hagyjuk abba azt, hogy manipuláljuk Őt, parancsolunk neki, vagy dobálunk vele.
2. Térjünk vissza a Bibliához. Az Isten Igéje a keresztyén tapasztalat alapja. Minden drámai élményt, akármennyire szelleminek tűnik, Isten Igéje és a Szentlélek által való megkülönböztetés alapján meg kell vizsgálni. A látomásoknak, az álmoknak, a próféciáknak és az angyalokkal való találkozásoknak a Szentírással összhangban kell lenniük. Ha nem vizsgáljuk meg ezeket, előbb-utóbb megtévesztő dolgokat fogunk terjeszteni.
3. Vállaljunk személyes felelősséget. Mi karizmatikusok ne mindig kenjünk mindent a démonokra. Sokszor az emberekkel van a gond.
4. Ne játsszunk többet. Valóság a szellemi harc, de a világot nem nyerjük meg Jézus számára azzal, hogy csak kiabálunk a démoni fejedelemségekkel. Ahhoz, hogy végleges győzelmet lássunk, imádkozni, prédikálni és kitartani kell.
5. Hagyjunk abba az ostobasággal. Ha valaki imádkozás közben üti, megpofozza, vagy löki a másikat, inkább üljön le és tanulja meg, hogy a Szentlélek gyümölcse a szelídség.
6. Vessünk véget a szellemi kizsarolásnak. Hagyjanak abba a keresztény tévés szolgálatok mindenféle manipulatív pénzbehajtó taktikával. Ne adjunk platformot olyan szolgálattevőknek, akik furcsaságokat állítanak természetfeletti anyagi áldásokról, különösen akkor, ha kiforgatják a Szentírást, megszabják a határidőt, vagy kihasználják a szegényeket.
7. Ne legyenek magányos farkasok. Ha valaki Isten szolgájának tartja magát, akár utazó evangélista, helyi pásztor vagy valami nagy szolgálatnak a vezetője, tartozzon felelősséggel más vezetőknek. Ha valaki elutasítja az igei intést, vesse alá magát a fenyítésnek.
8. Leplezzük le a szemétládákat. A gyülekezeteknek kéne ellenőrizni az utazó szolgálattevők hátterét. Kuruzslónak kéne leleplezni az olyan prédikátort, aki eltakarja a priuszát, hazudik az előző házasságairól, nem fizeti a gyerektartást, vagy vadászik a nőkre. Ha nem térnek meg, kerüljük őket.
9. Ne hamisítsuk a kenetet. Isten szuverén, és „segítségünk” nélkül tudja magát kinyilvánítani. Ez azt jelenti, hogy ne hintsünk magunkra csillámport, hogy megmutassuk, Isten dicsősége velünk van, vagy ne rejtsünk hamis drágaköveket a padlón, hogy bebizonyítsuk, felkentek vagyunk, vagy ne húzzunk kabátujjunkból csirketollat, hogy színleljük az angyalok jelenlétét a teremben. Ne hazudjunk a Szentléleknek!
10. Térjünk vissza az erkölcsi tisztaságra. Elég botrány volt már. A karizmatikus egyháznak legyen olyan módszere, amivel elesett szolgálattevőket lehetne helyreállítani. Ha valaki elbukik az erkölcs területén, helyre lehet állítani, de csak akkor, ha aláveti magát a gyógyulás folyamatának, és nem akar azonnal visszarohanni a szószékre.
11. Alázatosságra van szükségünk. Ha egy szolgálattevő azt követeli, hogy sztárnak kezeljék, vagy hatalmas fizetést igényel, vagy címhez ragaszkodik, vagy másokat lenéz, ő már elesett a szellemi gőg bűnébe.
12. Ne legyenek főmuftik. Az apostol Krisztus rabszolgája, tehát az alázatosság feddhetetlen példája legyen. Az igaz apostolok nem gyakorolnak fentről lefelé, hierarchikus hatalmat a gyülekezeten. Valóságos szolgákként, lentről felfelé szolgálják az egyházat.
13. Soha ne pártoljuk az ajándékot a jellem kárára. Ha valaki gyakorolja a prófétálás, a gyógyítás és a csodatevő erők ajándékát, teremnie kell a Szellem gyümölcsét is. Egyébként, bár továbbra is bátorítjuk a nyelveken-szólás használatát, ne úgy álljunk hozzá, mintha a felsőbbrendűség jele lenne. A világnak szüksége van a szeretetünkre, nem a glósszolaliánkra.
14. Felelősségre vonjuk a prófétákat. Ha valaki nem vállal felelősséget a téves kijelentéseiért, ne adjunk neki platformot. És az erkölcstelen életű „prófétának” ne adjunk megszólalási jogot.
15. Legyen a lényeg a lényeg. A Szentlélek kenetének a célja az, hogy erőt kapjunk az elveszettek eléréséhez. Ma már útkereszteződésnél tartunk: Vagy továbbmegyünk téves irányba, szórakoztatva egymást karizmatikus kabaréval, vagy beledobjuk magunkat az evangelizálásba, a gyülekezetplántálásba, a misszióba, a tanítványképzésbe, a könyörületes szolgálatba, amely segít a szegényeken és ellenáll az igazságtalanságnak. Legyenek olyan gyülekezetek, amelyek megragadják az Új Reformációt és fókuszálnak Isten prioritásaira!
-Az eredeti itt található: http://www.charismamag.com/index.php/fire-in-my-bones -
2011. november 23., szerda
2011. november 20., vasárnap
Lee Grady írásai 1
Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:
Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz
Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?
Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.
Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”
„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”
Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.
Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.
Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.
Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).
Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).
Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.
Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.
Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”
Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.
Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.
Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!
Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.
Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz
Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?
Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.
Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”
„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”
Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.
Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.
Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.
Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).
Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).
Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.
Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.
Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”
Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.
Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.
Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!
Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
